Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

HARC ÉS JÁTÉK a lovasnomád hagyományban
- A „Pusztai Róka” Nomád Hagyományőrző Egyesület bemutatója
 

„De Saggitis Hungarorum libera nos Domine!” A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket! Így könyörgött Istenéhez Európa rettegvén a magyarok nyilát. De Őseink nemcsak a hadművészet, hanem számos más terület, pl. az étkezés, ruházkodás, vagy az ötvösművészet terén is messze felülmúlták a korabeli nyugat-európaiakat vagy a szlávokat – bár sajátos módon mára ezt kiüldözték a köztudatból.

Legszebb hagyományaink a keleti lovasnomád kultúrába nyúlnak vissza, ami a szkítáktól a hunokon keresztül a magyarokig és a kunokig húzódik egységesen, és amire joggal lehetünk büszkék. Most a nagyszerű elődök nyomát keresve szeretnénk egy kis ízelítőt adni a korabeli fegyverek használatáról. A harcosok korhű öltözetet viselnek, a keleti népekre jellemző kaftánt (Þdolmányt), nadrágot, süveget, övet és csizmát; olyan kiegészítőkkel mint tarsolyok, kürtök, bicskatartók. A lovak szerszámzata favázas, magaskápás nyergekből, veretes illetve fonott kantárokból áll. A lovak is nem az újabban Európából hozott nagyobb testű lovak, hanem kistestű, élénk, arabos-jellegű lovak. A lovasok keleties módon ülik meg lovukat: egyenesebb lábbal, az ügetést kiülve, vágtában felállva, harc közben erős kengyeltámasz mellett az első kápának támaszkodva. Érdemes megfigyelni, hogy 5-6 féle fegyver is ott van a harcosok keze ügyében: a felajzott íj, a nyilak tegezben, szablya, kopja, fokos, karikás, hajítócsillag.

Bemutatónk első részében a magyarok oly’ sikeres hadászatából nyújtunk ízelítőt, majd néhány jellemző nomád lovasjátékot mutatunk be.
 
  1. Most egy kifeszített kötél jelképezi az ellenséges arcvonalat – érdekesség, hogy Mongóliában a mai napig kötél alá lőnek, nem(annyira) céltáblákra. Az ütközet a félelmetes nyílzáporral kezdődött, a nyugatinál magasabb technikai színvonalú íjaikkal a magyarok távolról elérték a közelharchoz szokott ellenfelet. A sűrűn és többirányból csapódó nyílvesszők ellen semmi nem nyújtott védelmet. És ha az ellenfél támadásba lendült, fürge lovaikon a mozgékony magyarság kitért, továbbra is irányítva az ütközet menetét. A megbomlott lovagsereget a magyar csapatok kisebb csoportokban, a malomkerekekhez hasonlóan őrölték fel.
 
A lovasnomád taktika legfontosabb elemei tehát:
v      a helyszín és az időpont kedvező megválasztása (ahogy Bölcs Leó írja: „ügyesen kilesik a kedvező alkalmakat”),
v      a ló, ill. a lovasharc lehetőségeinek tökéletes kihasználása: mozgékonyság, „szétszóródó harci alakzatok” és „az ellenség bekerítése” (ahogy Bölcs Leó említi),
v      ill. ehhez igazodó cselek alkalmazása, amik közül leghíresebb a „színlelt meghátrálás”, amit Bölcs Leó szintén említ már a X. század elején az emlegetett „Taktika” című művében.
Összegezve elmondhatjuk, hogy a lovasnomád taktika ellenfele - ha nem támad, akkor nem nyer; ha támad, akkor veszít. A taktika sikeres alkalmazását persze az egyéni felkészültség és virtus, valamint a kultúra egységessége, a közösségi szabályok következetes megtartása tette lehetővé.
 
 
  1. Az íjászat után következett csak a közelharc – mintegy a babérok végső learatásaként. Látni fogjuk, hogy a könnyűlovasnak ehhez is megvan a megfelelő felkészültsége. Elsőként csillaghajítást láthatunk. A csillag a középkor rettegett fegyvere, amit a magyarok is használhattak, hiszen a nyugati páncélos lovasok ellen is hatékony fegyvernek bizonyult. Rendkívüli ütőerejét annak köszönheti, hogy a lovas vágtázó lóról használja, így a vágta lendülete is hozzáadódik a fegyver sebességéhez.
  2.  A lovasnomád népek egyik leggyakrabban használt fegyvere a kelevéz, amelyet szintén vágtázó lovon használtak a csatában. Hasonló rövid nyelű dobólándzsákat ma is használnak Belső-Ázsiai rokonaink.
  3. Igen hatékony fegyvereink egyike a kopja, melyet szintén fél-közelharcban használtak őseink, vágta közben ledöfve az ellenséget lova nyergéből. Ezt hagyományőrző harcosaink dobott gyűrű szúrásával szemléltetik, ahol a lovas ügyességén kívül nagyon sok múlik a lovon és a gyűrűt dobó harcoson is.
  4. Csatában gyalogos harcosokkal is találkoztak őseink, de a földön elhelyezett gyűrű felszúrása vágtában ügyességi játéknak sem utolsó.
  5. Most – amennyire ez néhány lóval lehetséges – megmutatjuk milyen lehetett egy lovasroham. A harcosok megragadják fokosaikat és szablyáikat és ezekkel rohamozzák meg a támadókat.
A szablya jellegzetessége, hogy ívelt pengéje miatt nemcsak ütni, hanem valóban vágni (szabni!) is lehetett vele, illetve hogy részben a penge fokát is megélezték, amellyel így visszafelé irányuló vágással is lehetett sebet ejteni. A magyar szablyának a markolata is hajlott, ami miatt szúrófegyverként is hatékonyan használható.
A fokos – különféle változatokban – mindvégig szeretett és gyakori fegyvere volt a magyar könnyűlovasságnak, könnyebb elkészítése és sokoldalú használhatósága miatt.
  1. Most pedig párbajra kerül sor. Az győz, aki leüti feltartott szénacsóvát a másik előtt.
  2. Szintén egy nagyon régi, pusztai népek által használt eszköz a karikás ostor. A karikást nemcsak az állatok terelésére használták, hanem fegyverként is alkalmazták; különösen ügyesen bántak ezzel nagyállattartó őseink, akiknek mindennapos használati eszköze volt. Annak érdekében, hogy az ellenségen minél nagyobb sebet ejtsen, a csapószíjra ólomgolyókat is rögzítettek, amelyek egy jól irányzott csapással a koponyát is beszakíthatták. Az 1848-as szabadságharcban Rózsa Sándor szabadcsapata még ilyen ólomgolyós karikással harcolt.
 
 
A „harc” után jöjjön a „játék”; bár látni fogjuk, hogy a lovasnomád kultúrában mint szerves, természetszerű kultúrában megvan az élet és a dolgok egysége, egységessége: ugyanazon tevékenység munka és szórakozás, játék és harc is egyben.
 
Először egy különleges ügyességi gyakorlatot láthatunk. Lovasaink vágtában fel-le ugrálnak a lovon, azaz dzsigitelnek. Ehhez biztos lovastudásra és jól betanított négylábú társakra van szükség.
  1. A legnépszerűbb lovasjáték a köböre rövid bemutatása következik. A köböre mai napig széles körben elterjedt lovasjáték Belső-Ázsiában. Többféle elnevezése is ismert: kazakul kökpar - vagy kökbörü tartuw-nak hívják, aminek jelentése: „küzdelem a szürke farkasért”. A perzsa buszkasi elnevezés szó szerinti jelentése: „húzni a kecskét”. A magyarban a Tiszántúl kunok lakta vidékein maradt fenn kegbere, vagy köböre néven.

    A játék lényege, hogy a lovasoknak a földre helyezett farkast vagy kecskebakot (jelen esetben egy rackabárány kitömött bőrét) kell a kijelölt helyre (kosárba) juttatni. Amelyik csapatnak ez előbb, illetve többször sikerül, az győz. A játék során az a lovas, illetve csapat a sikeresebb, amelyik ügyesebben bánik a lovával, illetve jobban dolgoznak össze: szóval amelyik hatékonyabb a harcban.

  2. Ha a köböre felpezsdítette a legények vérét, bizony nem voltak biztonságban a csínos-fiatal lányok… Hozzá kell tenni, hogy egy lányrablás sikeréhez a lány segítsége is kell…

    Itt azonban, úgy látszik, más pályázó is jelentkezik, aki harcba száll az elrabolt lány kiszabadításáért…

  3.  De ha jól látom ez máris egy újabb játék: a lovasbirkózás kezdete. Szintén régi nomád játék – és harc egyben. Ezt a hagyományt még ma is több ázsiai államban őrzik. A nagy ünnepségeken lovasbirkózó versenyeket rendeznek, ahol a férfiak összemérik erejüket, ügyességüket és kitartásukat. Birkózni szőrén és félmeztelen szoktak. Az győz, aki hamarabb a földre taszítja ellenfelét. Bár ezek a legények már könnyebben szállnak fel a lóra, mint le róla… Szabad biztatni a versengőket, Hajrá!

Győztes harcosunk sok szeretettel, de nem kesztyűs kézzel vár bárki, bátor vitézt a közönség soraiból. Most mindenki megmutathatja erejét, bátorságát. Hol egy bátor vitéz?

 

A Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület bemutatóját látták. Csapatunk vezetője Bene Sándor. Nevünk Karcag város kun elnevezéséből származik, „karcag” a kun, illetve a mai kazak nyelvben azt jelenti, hogy pusztai róka.             KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET!

A lovasnomád taktika és stratégia jobb megismerése nyomán néhány mélyen beívódott történelmi közhellyel le kell számolnunk, mint pl.

- a „kalandozások” nem egyszerű zsákmányszerző rabló vállalkozások voltak,
hanem a kor politikai viszonyaihoz igazított, koncepciózus hadjáratok, amik során a korabeli Európa legerősebb állama, a Magyar Törzsszövetség biztosította uralmát a Kárpát-medencében, és ami a világ hadtörténetének kiemelkedő korszaka, csakúgy mint Nagy Sándor vagy Napóleon tevékenysége.
 
- ezek a hadjáratok nem azért maradtak abba, mert „kiismerték” a taktikát,
hiszen a szkíták, pártusok óta ismert ezeréves taktikáról van szó, amit ráadásul a korszak nagy uralkodója Bölcs Leó nagyon pontosan ismertet a korszak elején, és sokszor alkalmaznak a „magyar kalandozások” után is (pl. éppen a Mohácsi csatában a magyarok ellen).
 

- a legtöbbször emlegetett ausburgi csatavesztés nem a taktika bukására példa, hanem a politikai környezet változására, amikoris a magyar sereg egyik része nem teljesíti kötelességét, és cserben hagyva a kor legsikeresebb vezéreit harc nélkül hazavonul, ami után Magyarországon Taksony vezérből fejedelem lesz, a német területeken pedig Ottó királyból római császár, és mindketten megkezdik koncentrált családi hatalmuk kiépítését. Ezt a kapcsolatot később házasság pecsételi meg, ill. a nyugati jellegű, kereszténységre épülő állam kiépítése.